OKT. 27. 3/3. Füzér - Hollóháza + a piroson vissza Füzérre

És kérem szépen, most jöhet a dobpergés!
Befejeztük, kész, vége, finito, ende. El sem merem hinni!
Na jó, kezdjük az elején:
Már a reggelem is nagyon pörgős volt, hiszen tudtam hogy ez az utolsó rész lesz. Plusz , nem az én kocsimmal mentünk, tehát kicsit pihenhettem az oda és visszaúton. Plusz, plusz, mivel körtúrát csináltunk, nem kellett rohanni egy buszhoz, vonathoz sem. Plusz, plusz, plusz, mondtam már hogy befejeztük?
Nem rohantunk, Gyula fél 7 előtt jött értem, tehát az ébresztő csak 3:45- re volt állítva. Édesdeden alukáltam addig. Kora reggeli futópados 8 km, aztán gyors zuhany, készülődés. A gyerekek éjszaka palacsintát sütöttek maguknak, amiből még nekem is jutott. Szóval ez a sokadik plusz mára.
Direkt hagytuk az utolsó részt a végére, ott szerettük volna zárni, ahol ténylegesen véget ér a kék. Szerencsénkre ez egy nagyon szép szakasz. A Zemplén gyöngyszeme. Neki is vágtunk hogy meghódítsuk a Nagy-Milicet. Hát mit mondjak, nem adta könnyen magát.
Az elmúlt hetek rémálomszerű, monoton túrái után felemelő érzés volt a dübörgő pulzus a fülünkben, az égető érzés a vádlinkban. Egy 5 km - es erőteljes emelkedővel indítottuk a napot egészen a Kis-Milicig, ott megnéztük a lezárt kilátót , felvettük a pulóvert a hideg szél miatt, és átsétáltunk a határátkelőként is szolgáló Nagy-Milichez. Ezen a rövid szakaszon sikerült olyan rosszul rálépnem egy faágra, hogy a másik vége beleállt a térdembe. Bár a fájdalom erős volt, de pár perc múlva gyengült, ezért nem foglalkoztam vele. Csak később derült ki a seb, a vérzés és az erős térdfájdslom.
Csodás vidéken ereszkedtünk le a Bodó-rétre. Füves mezők, gyönyörű őszi táj vett körül minket. Találtam egy fantasztikus almafát az egyik réten, az alja terítve isteni, savanykás almával. Aki ismer, tudja hogy ilyen lehetőséget nem hagyok ki. Sacperkábé 3 kg fért bele a táskámba. A következő 10 km- en cipelhettem őket. Nem zavart igazán a plusz súly, valamivel nehezíteni kellett a mai napot.
Hollóházán megcsináltuk az utolsó pecsétet, kiörömködtük magunkat, jobbról balról körbefotóztuk a füzetünket, a “vége” emlékművet és a kilométert jelzőt. Mondjuk jól esett volna ha konfetti száll az égből , és hula-hula táncot lejtenek nekünk a helyiek, de enélkül is beérjük. A lelki békém teljesen helyre állt amikor találtunk még egy nyári alma, majd később egy birsalma fát, amik termésével a maradék levegőt is kisajtoltam a táskámból. Olyan súlya lett mint egy teljes menetfelszerelésnek. Hősiesen cipeltem.
Bevallom kicsit nagyobb tömegre számítottam ma a kéken, hiszen ma van a kéktúrázók napja. Mi nagyon feszített menettervet tartottunk, hogy pont ezen a napon fejezzük be ezt az ikonikus túrát. Ez így stílszerű.. Az idő tökéletes volt, és bár nem ez a legfelkapottabb kék szakasz, és Füzéren volt is pár ember, az úton alig találkoztunk valakivel.
Hollóházán áttértünk a piros jelzésre, hogy visszamenjünk a kocsihoz. Úgyis olyan rövid táv lett a mai. Nos, nem sokan használhatják ezt az útvonalat, semennyire sem volt kijárva, volt hogy mi is rossz felé mentünk.
Gyönyörű volt ez a szakasz. Szeretnék csak ezekre emlékezni az egész kékből,…… de sajnos másra is fogok. Hogy mit is tanított nekem ez a közel másfél év? Türelmet, alázatot, monotonitás tűrést, a saját gondolataimmal foglalkozni. Mondjuk ezek eddig is megvoltak, nélkülük bele sem vágtam volna. Hogy belevágtam volna akkor is ha előre tudom milyen unalmas a szakaszok nagy része ? Biztosan, hisz ég bennem a bizonyítási vágy, kell az a pipa a bakancslistámon. Hogy megcsinálnám e még egyszer? SOHA!