Attila Mato

Bevallom őszintén: az e-bike-hoz kettőnknek annyi közünk volt, mint egy pisztrángnak a hegyimászáshoz. Attila és Zita vagyunk a Tisza-tavi Nyaralószigetről – nálunk víz, nád és napfelkelte van, nem hegyi kaptatók. Mégis, Kovács Tamás ajánlására felkötöttük a sisakot és felültünk a Merida e-bike-okra János vezetésével. Az első kaptatónál derült ki, hogy ez nem az a túra, ahol elgondolkozol, hogy kibírod-e. Fölfelé mentünk és közben jókat beszélgettünk. Nem vicc: a Hór-völgyön át Hollóstetőig, úgy, mintha lapos aszfalton kerekeznénk – miközben a Bükkben voltunk. Ez az e-bike varázsa és ezt János kezelte mesterien: nem hagyja, hogy a technika elvigye a főszerepet, mert ő maga az igazi élmény. Rengeteg mindent mesél – a tájról, a helyekről, az emberekről –, és nem tanárosan, hanem úgy, ahogy egy igazi útitárs mesél, akinek az életét is megismered közben. Az ebéd a Vendéglő a Pisztrángoshoz-ban volt. Nem véletlenül Gault&Millau díjas: a pisztráng itt nem egységesen sült hal, hanem a kreatív főzés alapanyaga. Érdemes kóstolni mindent, amit kínálnak – a köret sem mellékszereplő. Udvarias, figyelmes kiszolgálók és az az érzés, hogy valaki komolyan vette, hogy mit tesz a tányérra. A Fazola-kohónál megálltunk. Magyarország egyetlen kohóipari műemléke, amelyhez fogható Európában csak kettő van még – ezt János tette számunkra érzékelhetővé. 1770-es alapítás, Mária Terézia engedélye és az a csodálatos melléktermék, hogy Fazola Frigyes a kohó hűtéséhez megépítette a Hámori-tavat. Igen, a tó, ami előtt a Palotaszálló áll – azt is ők csinálták. Zita ebéd után nem hitt benne, hogy visszaér. A végén ő jelölte ki a következő útvonalat, amit kipróbálunk majd. Ez a lényeg: egy sima bringával mindketten visszafordultunk volna félúton, még mosollyal az arcunkon, de a Bükkből kimaradva. Az e-bike-kal és Jánossal mégis elértük a célt és közben maradandót vittünk haza. Köszönjük János – a többi túrára is jövünk.